Egyéni védőeszközök kiválasztása és oktatása

Egyéni védőeszköz kiválasztása és oktatása

Az egyéni védőeszköz használatának mellőzése gyakori munkahelyi konfliktusforrás. Sisak nélkül tartózkodni egy építkezésen vagy fülvédelem nélkül dolgozni egy zajos termelőüzem súlyos fegyelmezetlenségnek számít, de egyúttal az alacsony dolgozói és vezetői biztonságtudatosság tünete is.

Az egyéni védőeszközökre is igaz, hogy egy minőségi, tehát könnyen felvehető, tisztítható, tartós, viselhető, tetszetős, a munkát nem akadályozó, sőt a dolgozó saját ízlését is tükröző darab használata esélyesebb. A rendszerint méréseket is tartalmazó kockázatbecslésen alapuló egyéni védőeszköz szükséglet (képesség, fokozat) meghatározás mellett külön feladat a helyzethez legjobban illeszkedő termék / termékek kiválasztása és beszerzése a piaci kínálatból, majd kiosztása dolgozóknak. Elengedhetetlen az

egyéni védőeszköz gyakorlatot is tartalmazó oktatása

a munkahelyzet, kockázatok, dolgozói sajátosságok és a gyártói előírásai alapján.

2021 november 25. 16:30

A Munkavédelmi Teázóban az évad végére készülve – a kockázatcsökkentés elveinek megfelelően – utolsóként az egyéni védőeszközökről beszélgetünk vendégeinkkel. Ismertetjük a korszerű eszközök lehetőségeit túl a védelem minimális szintjének biztosításán; majd az érem másik oldalán bemutatjuk nagyvállalati környezetben a különböző folyamatokba illesztve az egyéni védőeszközök beszerzését, kiválasztását és oktatását. Önnel és vendégeinktkel olyan kérdésekre keressük a választ, mint

  • Mit jelent egy egyéni védőeszköznél, ha okos?
  • Honnan derül ki a címke jelentése?
  • Ki vegyen részt a beszerzési döntésben?
  • Mikor használjuk az egyéni védőeszközöket?
  • Ki ellenőrizze a használatot?
  • Mi a titok, mikor használják ténylegesen és jól az eszközöket a dolgozók?

A lap alján ossza meg tapasztalatait, tegye fel kérdéseit az egyéni védőeszközök kiválasztásával és oktatásával kapcsolatban.

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd 5:30-tó after party.

Résztvevők:

Otthoni munkahely kilakítás

Otthoni munkahely kialakítása

Az otthoni munkahely kialakítása mindenkit foglalkoztató kérdéssé vál, miután a közel 20 hónap Covid-19 pandémiás környezete új helyzet elé állította a munkáltatókat nem csak Magyarországon, hanem az egész világon . A kijárási korlátozások, valamint a vírus terjedésének megakadályozására tett erőfeszítések következtében előtérbe kerültek az otthonok, mint munkahelyek. A távmunka fogalma nem volt ismeretlen a magyar munkavédelem szótárában sem, de egy új munkavégzési forma is kialakult, a HO, vagyis Home Office. Kormányrendelet szabályozza a vészhelyzet alatti otthoni munkavégzés szabályait, de vajon munkaadóként, munkavállalóként, munkavédelmi szakemberként milyen kihívásokkal nézünk szembe.

Az otthoni munkahely, a Home Office szabályozatlansága

A járvány kitörése óta napirenden van a HO-ban dolgozókra vonatkozó szabályok törvényi szintű rendezése. Ehhez többek között a Munka Törvénykönyvének és a munkavédelemre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatára lenne szükség. Ez jelenleg még várat magára, napjainkban a jogszabály alkotók csak átmeneti rendeletekkel próbálják a jelentősen megnövekedett HO igényeket szabályozni.

2021 november 11. 16:30

Új időpontunkban találkozunk a Munkavédelmi teázóban, hogy megbeszéljük munkavédelmi szempontból a HO jelentette kihívásokat, hogy milyen módon tudjuk az otthonunkat egy biztonságos, és az egészséget nem veszélyeztető munkahellyé alakítani. Vendégeinktől az alábbi kérdésekre várjuk a válaszokat:

  • Távmunka-e a Home Office?
  • Munkavállalói előnyök és hátrányok HO esetén
  • Munkáltatói előnyök és hátrányok HO esetén
  • Kockázatbecslés és értékelés
  • A biztonságos és az egészséget nem veszélyeztető munkahely kialakítása az otthonunkban

A lap alján ossza meg tapasztalatait, tegye fel kérdéseit az otthoni munkahely kialakításával kapcsolatban.

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd 5:30-tó after party.

Résztvevők:

  • Bevezető: dr. Szabó Gyula,
  • Moderátor: Leisztner Péter
  • Székely Zoltán
  • Dr. Horváth Péter György
  • és természetesen Ön és a törzstagok.
munkahelyi konfliktusok

Munkahelyi konfliktusok

A munkahelyi konfliktus természetes dolog, helyes kezelése az érdekek egyeztetéséhez, a vélemények megértéséhez és tiszteletben tartásához, végső soron a probléma megoldásához és a szervezet fejlődéséhez vezet. Ellenben a feloldatlan konfliktusok tönkre tehetik a munkában töltött órákat, stresszhez vezethetnek, így munkából eredő egészségkárosodást idézhetnek elő. Kezelni kell a munkahelyi konfliktust akkor is, ha rombolja a légkört, rontja a munkateljesítményt, helytelen viselkedéshez vezet, vagy tartóssá válik. Egy tanulmány szerint

a munkahelyi konfliktusok elsődleges okai

a harcoló személyiségek (49%), a stressz (34%) és a nagy munkaterhelés (33%), de szerepet kaphat az értékek ütközése, éppúgy, mint az őszinteség hiánya. Nem meglepő, hogy a rosszul kezelt konfliktusoknak költségei vannak: az átlagos munkavállaló hetente 2,1 órát tölt konfliktusokkal.

A véleménykülönbségek és nézeteltérések nem jelentenek egyúttal munkahelyi zaklatást is, hiszen ezek óhatatlanul jelen vannak a munkahelyen. Az ismétlődő, ésszerűtlen magatartás azonban már veszélyt jelent az egészségre és a biztonságra, és a nem kezelt konfliktusok odáig fajulhatnak, hogy munkahelyi zaklatássá válnak.

2021. október 28. 16:30 óra

Ismét fél ötkor találkozunk a munkavédelmi teázóban, és megbeszéljük vajon kinek mi a szerepe a munkahelyi konfliktusok kezesében, mennyiben jelent ez munkavédelmi, egészségfejlesztési, menedzsment vagy éppen egészségügyi feladatot. Választ várunk vendégeinktől arra, hogy

  • Milyen személyes lehetőségek vannak a konfliktusok kezelésére?
  • Milyen intézkedéseket hozhat a szervezet a konfliktusok megoldására?
  • Milyen forrásai vannak a konfliktusoknak?
  • Melyek a konfliktusos munkahelyek, munkakörök?
  • Milyen kimenete és következménye lehet egy munkahelyi konfliktusnak?

A lap alján ossza meg tapasztalatait, tegye fel kérdéseit a munkahelyikonfliktusokkal és zaklatással kapcsolatban.

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd fél hatttól after party. Résztvevők:

Testhelyzet és mozdulat

(Gyógy)tornász a szerelősoron

A testhelyzet és mozdulat, az erőkifejtés és az ismétlődés a vázizomrendszeri megbetegedések kialakulásának meghatározó kockázati tényezői a mindennapi életben és a munka világában is.

A gerincsérv, a hátfájás, a teniszkönyök és a többi mozgásszervi megbetegedés megelőzésére a legjobb a kockázati tényezők kiküszöbölése vagy műszaki intézkedések végrehajtása. Azonos terhelés mellett is csökkenthető az igénybevétel a munkavállalók fizikai képességeinek javításával vagy helyes munkamódszerek elsajátításával.

A mozdulatok, erőkifejtési mód vagy a testhelyzet tervezése és begyakorlása, illetve az egyoldalú terhelés káros hatásait ellensúlyozó munkahelyi torna bevezetése több szakterület együttműködését igényli.

2021. október 14. 16:30 óra

A megszokott időpontnál később kezdődő munkavédelmi teázóban arról beszélgetünk, hogy milyen következményekkel jár a rosszul méretezett munkaállomás, milyen beavatkozási pontok lehetnek a munkával kapcsolatos váz-izomrendszeri megbetegedések megelőzésére, és hogyan alakítható ki fenntartható módon egy mozgásos egészségmegőrző program a munkahelyeken.

Készítsen egy teát, kapcsolja be a böngészőt, és vegyen részt a munkavédelmi teázó beszélgetésén! Gondoljuk át együtt:

  • Hogyan vigyázhatunk magunkra és munkatársainkra?
  • Milyen forrásokat találhatunk és kitől várhatunk segítséget?
  • Miért volt, nincs és lesz újra munkahelyi torna?

A munkavédelmi teázóba a Magyar Ergonómiai Társaság hozza az Egészséges munkahelyek: Legyen könnyebb a teher! 2020-2022 kampányt a munka közbeni testhelyzet és mozdulat helyes kialakításáról.

A lap alján ossza meg tapasztalatait, tegye fel kérdéseit a munkahelykialakítással és a munkahelyi tornával kapcsolatban.

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd fél hatttól after party. Résztvevők:

Munkavállalók ellenőrzése

A “sarka mögött állni” kamerával – a munkavállalók ellenőrzése

A munkavállalók ellenőrzése rendszeresen visszatérő téma a munkavédelmi teázóban: szóba került amikor a munkavédelmi szakember szerepéről és felelősségéről volt szó, a kockázatértékelés kapcsán és a veszélyes munka megtagadásáról szóló alkalomkor is. Miért kell erről beszélnünk, amikor a munkahelyi egészség és biztonság körülményeinek biztosítása egyértelműen a munkáltató felelőssége?

2021. szeptember 30. 16 óra

A következő tea mellett meghívott vendégeinkkel a munkahelyi ellenőrzésekről beszélgetünk, érintve ennek célját, lehetőségeit, az alkalmazott „szigort” és technikákat, a munkavállalói elfogadást, a vezetők és a munkavédelmi szakemberek hozzáállását. Csatlakozzon, ossza meg saját értelmezését, kérdezzen és találjon választ velünk együtt a

munkavállalók ellenőrzése a munkahelyeken

témában olyan kérdésekre, mint például

  • Kinek a felelőssége a munkavállalók ellenőrzése?
  • Mit, mikor és hogyan ellenőrizzünk?
  • Milyen céllal történnek az ellenőrzések és milyen következménnyel járhatnak?
  • Hogyan dokumentáljuk az ellenőrzéseket?

Önnek is lenne kérdése?

A lap alján ossza meg tapasztalatait, tegye fel kérdéseit a munkavállalók ellenőrzésével kapcsolatban.

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd öttől after party. Résztvevők:

  • Bevezető: dr. Szabó Gyula,
  • Kling Péter
  • Földi Árpád
  • és természetesen Ön és a törzstagok.

Nyitókép: Camera Vectors by Vecteezy

A kockázatértékelés gyakorlata

A kockázatértékelés gyakorlata

A kockázat a biztonság szaknyelve.

A helyzeteket a veszélyek azonosításával és a kockázatok meghatározásával jellemezzük, a kockázati szint alapján hozzuk a döntést, és a lehetséges intézkedéseket a kockázat megelőzés elvei szerint rangsoroljuk. A jó kockázatértékelés alapozza meg a munkahely egészségbiztonság rövid távú és hosszú távú fejlesztését, és teszi lehetővé a munkavállalók felkészülését a biztonságos munkavégzésre.

2021 szeptember 16. 16 óra

A munkavédelmi teázóban ezúttal szakértőinkkel arról beszélgetünk,

  • hogyan valósul meg,
  • hogyan illeszkedik,
  • hogyan hasznosul,
  • hogyan teljesedik ki a munkavédelmi kockázatértékelés egy, a

kockázatok ismeretére fogékony szervezet életében.

A résztvevőkkel együtt arra keresünk választ

  • Melyek a rendszerint kifelejtett veszélyek?
  • Milyen biztonságcsökkentő megoldások vannak a munkavédelmen túl?
  • Miért lehet kisebb a biztosítási díj egy jó kockázatértékeléssel?
  • Hogy viszonyul a munkavédelmi kockázatértékelés a szervezet többi kockázatértékeléséhez?
  • Hogyan szervezik meg egy nagyvállalat kockázatértékelését?
  • Mire készülnek kockázatértékelések a munkavédelmi gyakorlatban?

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd öttől after party. Résztvevők:

  • Bevezető: dr. Szabó Gyula,
  • Csőke Béla
  • Páll Tibor
  • Dr. Váró György
  • és természetesen Ön és a törzstagok.
Munkavédelem megtérülése

Munkavédelem megtérülése

A munkavédelem megtérülése nyomós érv lehet a menedzsment, a munkavállalói oldal és a munkavédelmi szakma kommunikációjában. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség tanulmánya szerint a vállalkozások versenyképességét is meghatározza az, hogy hogyan kezelik a munkahelyi egészség és biztonság kérdését. A munkavédelmi intézkedések költségének és hozadékának összevetése alapján a munkavédelmi intézkedések busásan megtérülő beruházások, kettő-tízszeres megtérüléssel kecsegtetnek.

Hazai felmérésünk alapján viszonylag kevés vállalkozásnál készítenek megtérülésszámítást munkavédelmi intézkedésekre, viszont néhányan cégnél ezt annyira komolyan veszik, hogy még a számítási módot is üzleti titokként kezelik.

2021 szeptember 2. 16 óra

A munkavédelmi teázó következő rendezvényén meghívott vendégeinkkel arról beszélgetünk, hogy

  • Hazai körülmények között mennyire értelmezhető a munkavédelmi intézkedések megtérülésszámítása?
  • Képes-e a munkavédelmi szakma az intézkedések gazdasági vizsgálatára?
  • A vállalkozások alkalmasak-e a munkavédelmi intézkedések költségeinek és hozamainak meghatározására?
  • Mit tekintünk munkavédelmi beruházásnak?

Hogyan határozható meg a munkavédelem megtérülése,

  • forintosítható-e a költsége és az intézkedések eredménye?
  • Hogyan értékelik a hazai vállalkozások a munkavédelmi intézkedések gazdasági hatásait?
  • Mikor célszerű gazdasági elemzést végezni a munkahelyi egészség és biztonság működtetésében?

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd öttől after party. Résztvevők:

Kérdése van?

A lap alján ossza meg tapasztalatait, tegye fel kérdéseit a Munkavédelem megtérülésevel kapcsolatban.

A biztonság illúziója

A biztonság illúziója

A biztonság illúziója alakulhat ki, ha a felelősök összekacsintva, látszatintézkedések megjátszott végrehajtásával tettetik kötelezettségek teljesítését. A lehetséges áldozatok elfogadják a kisebb erőfeszítést követelő helyzetet, de néhányan mégis érzik, hogy nincs minden rendben mert

  • mindenki alkalmas az orvosi alkalmassági vélemény szerint, pedig senkit nem látott orvos,
  • a gépnaplókat állítólag az ügyintéző szokta évente megírni,
  • a védőeszközök a kocsiban maradhatnak, mert úgyis csak zavarják a munkát,
  • a sérülések az élet természetes velejáróinak számítanak, így nem kell túlpapírozni őket, ellentétben az
  • oktatások jól dokumentáltak, bár csak a képzeletben léteznek.

2021. augusztus 19. 16:00

A munkavédelmi teázóban vendégeinktől arra kérünk választ,

Mit jelent a biztonság illúziója,

  • Mikor fordul elő és milyen tényezők miatt alakul ki?,
  • Milyen tényezők befolyásolják az egyének és szervezetek igényét a biztonságra?
  • Honnan ismerhető fel, ha biztonság nincs, csak illúzió?
  • Hogyan észlelik az egyének és szervezetek a kockázatokat?
  • Mikor elég a biztonság?
  • Ha megalapozatlan, megvalósíthatatlan, miért mégis ezt választják?

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd öttől after party. Résztvevők:

Kérdése van?

A lap alján ossza meg tapasztalatait, tegye fel kérdéseit a munkahelyi szemle dokumentálásával kapcsolatban.

A még szigorúbb ellenőrzés

A még szigorúbb ellenőrzés

A Munkavédelmi ellenőrzés a hatóság részéről és magasabb büntetések kiszabása; még szigorúbb ellenőrzés az építkezésen büntetőpontokkal; még szigorúbb ellenőrzés a távmunkában dolgozóknak a munkaidő betartására. Sokan vallják, hogy a munkavédelmi megfelelést meg kell követelni és – ha valaki nem teljesít – szankcionálni kell. Mások a vezetők és dolgozók értékrendjének átalakításában, az együttműködésben és a meggyőzésben hisznek.

A munkavédelmi teázó rendezvényén több oldalról megközelítve arról lesz szó, hogy mit jelent a munkavédelmi szabályok ellenőrzése, mit jelent a szigorúság és milyen hatósági vagy vezetői hozzáállás járul hozzá a munkahelyi egészség és biztonság fejlődéséhez a különböző helyzetekben.

2021. Augusztus 5. 16:00

A résztvevőkkel együtt olyan kérdésekre keressük a választ, mint

  • Ki felelős az ellenőrzések végrehajtásáért?
  • Mennyire legyen szigorú a munkavédelmi szakember?
  • Mindig meg kell találni, hogy ki hibázott és ki volt a felelős?
  • Milyen módja lehet a biztonságos kapcsolatos viselkedés elmarasztalásának vagy elismerésének?
  • Hogyan működnek különböző mércék?

Munkavédelmi ellenőrzés: hova vezet a szigorítás?

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd öttől after party. Résztvevők:

  • és természetesen Ön és a törzstagok.

Kérdése van?

A lap alján ossza meg tapasztalatait, tegye fel kérdéseit a munkahelyi szemle dokumentálásával kapcsolatban.

Munkavédelmi szemle dokumentalasa

Munkahelyi szemle dokumentálása

A munkahelyi szemle dokumentálása, végrehajtása felkészültséget, előkészítést, számos szereplő össszehangolt részvételét és jelentős utómunkát követel. A szemle céljáról, folyamatáról, eredményéről, hatásáról beszélgetünk a következő Munkavédelmi Teázóban.

Előfordulhat, hogy csak papíron történik meg a bejárás, és bár a szemle jegyzőkönyvek megvannak, talán a munkavédelmi szolgáltatói a környéken sem járt. Ellenben, ha a vezetés elkötelezett, tehát amikor az elsőszámú vezető tartja a szemlét, akkor az egész irányítási lánc kötelességének érzi a részvételt. Ha tényleg van szemle, vajon mi a jobb, ha gyakran és kiszámítható módon tartanak bejárást, vagy ha ritkábban és előre bejelentve, esetleg rajtaütés szerűen?

2021. Július 22. 16:00

Ezúttal jeges tea mellett a résztvevőkkel együtt olyan kérdésekre keressük a választ, mint

  • Kinek kell részt vennie és mik a szerepek a munkavédelmi szemlén?
  • A munkavédelmi bejárásokat önállóan vagy más funkciókkal együtt érdemes lebonyolítani?
  • Miért maradnak rejtve az egészséget és biztonságot hiányosságot veszélyeztető tényezők?
  • Milyen eszközöket használnak a szemlék szervezésére, végrehajtására és után követésére?

Egyáltalán, miért is kell a munkahelyi szemle dokumentálása?

Az idő harmadát a kérdések és tapasztalatok megbeszélésére szánjuk, majd öttől after party. Résztvevők:

  • Bevezető: dr. Szabó Gyula,
  • Moderátor: Leisztner Péter
  • Komlódi Imre
  • Kovács András
  • és természetesen Ön és a törzstagok.